Az idén másodszor került megrendezésre iskolánk diákjai számára a nyári tábor. Összesen 26 tanuló vett részt 3 pedagógus kíséretében. A legtöbben az ekeli alapiskola diákjai voltak, de csatlakoztak hozzánk tanulók Nagykesziről és Kolozsnémáról is.
Július 21-én reggel 8-kor indult el az autóbusz a táborozókkal. Az úticél Počúvadlo – Bacsófalva turisztikai régiója volt. Odafelé az úton Léván álltunk meg, ahol megtekintettük a lévai vár állandó kiállítását, amely révén ismereteket szereztünk az avarok és kelták életéről, kultúrájáról, szokásairól. Ezután még Léván az Atlantis Centers-be látogattunk el. Itt a fizika törvényszerűségein alapuló játékokat próbálhattuk ki és az emeleti részeken betekintést nyerhettünk az egyiptomi fáraók életébe. Késő délután érkeztünk a szálláshelyre, ahol gyors szobaelosztás után a környéken tettünk egy kellemes sétát.
Minden nap gazdag programban volt részünk. A Selmecbánya melletti Bartolomej tárnát néztük meg, majd utána a selmecbányai várat és óvárost. Ellátogattunk a Szent Antol kastélyba is, amely már felújított pompájában várja látogatóit. A táborban naponta jutott idő túrázásra, sétára a Počúvadlo-i tó körül, vetélkedőkre a szabadban. A legemlékezetesebb a Sitno-hegy megmászása, amely a Selmeci-hegység legmagasabb pontja (1009 m). Volt lehetőség fürdésre, pezsgőfürdőzésre, szaunázásra is. Esténként közös programok keretében szórakoztunk. Az utolsó este az értékelés és díjkiosztás után a tábortűznél folytatódott. A kis csapat a tűz körül dalra fakadt, közben sütögették a nyársra tűzdelt finomságokat. A hazafelé vezető úton Nyitra városát is érintettük.
Elmondhatjuk, hogy a tábor elérte a célját:
- diákjaink megismerhették Szlovákia szép vidékeit, történelmi emlékeit,
- szlovák nyelvtudásukat is bővíthették,gyakorolhatták.
Összegzésképp elmondható, hogy a tanulók új ismeretekkel és gazdag élményekkel tértek haza.


