Novinky

          • Mesevetélkedő

          • 2020. 3. 4-én az alsó tagozatos tanulóink közül nyolcan (2 csapat), részt vettek a "7 mérföldes csizmában heted 7 határon át" elnevezésű mesevetélkedő körzeti fordulóján. A komáromi Jókai Mór Alapiskola aulájában 15 csapat mérte össze tudását. Szép sikert ért el a Négy vándor vegyes csapat: Bohos Blanka (2.o.), Vontszemű Bianka, Földes Lilla (3.o.) és Vankó Laura (4.o.). Akik a versenyt folytathatják, 3. helyen végeztek, ők a Szuper csapat tagjai: Fejes Kata Boglárka, Horváth Áron, Hulman Lia és Szabó Dominika (4.o.) Nekik a felkészülés során már 10 mesével kell megbirkózniuk. A felkészüléshez kitartást, a versenyhez pedig sok sikert kívánunk!

          • Beíratás

          • Az ekeli Hetényi János Alapiskola és Óvoda igazgatósága szeretettel várja Önöket iskolaköteles gyermekükkel együtt a leendő elsősök beíratására a 2020/2021–es tanévre,

            2020. április 6-án,

            hétfőn délután 13 órától 17 óráig az iskola épületében.

            Kérjük a Szülőket, hozzák magukkal személyazonossági igazolványukat és gyermekük születési anyakönyvi kivonatát.

          • XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny körzeti forduló

          • 2020. március 3-án, ismételten részt vettünk a XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny körzeti fordulóján, Csallóközaranyoson. Iskolánkat a vers- és prózamondás három kategóriájában 12 diák képviselte: Mogyoró Jázmin, Farkas Andor, Bohos Blanka, Mogyoró Zsanett, Komjáthy Róbert, Szokol Vidor, Fejes Kata Boglárka, Tárnok Bianka, Tanító Péter, Vödrös Szabolcs, Lapos Stella és Méhes Patrícia. Mindannyian nagyon ügyesek voltak, 2-2 diák szerzett arany- illetve ezüstsávos minősítést és 8-an pedig a bronzsávban végeztek.  

            A két továbbjutó Bohos Blanka és Komjáthy Róbert, akik Komáromban, a járási fordulóban képviselik majd iskolájukat. A megmérettetéshez sok sikert és bátor kiállást kívánunk mindkettőjüknek!

            A fotó Komjáthy Róbert felvétele.

          • Szép Magyar Beszéd

          • Az idei tanévben is eredményesen szerepeltünk a Szép Magyar Beszéd járási fordulóján, Komáromban. Iskolánkat két diák képviselte: Fejes Kata Boglárka, a 4. osztályból, valamint Méhes Patrícia, a 8. osztályból. A verseny 1. fordulójában egy begyakorolt, szabadon választott szöveget, míg a 2. fordulóban egy a helyszínen kapott, kötelező szöveget kellett tolmácsolniuk tiszta, kifejező magyar beszéddel. A 3. feladat szövegalkotás volt, ahol öt fogalmazási téma közül egyet választhattak és az elkészült művet ismertették a zsűrivel.Mindkét tanulónak szívből gratulálunk és reméljük, hogy ily módon is tovább mélyítették anyanyelvük szeretetét.

          • Irány Túrócszentmárton!

          • 2020. február 5-én, Nagytapolcsányban, a Faipari Szakközépiskolában találkoztak a járási fordulók nyertesei, hogy immár a kerület legjobbjai mérjék össze technika tudásukat, kreativitásukat, kézügyességüket.

            GRATULÁLUNK a Technika Olimpia kerületi fordulóján elért 1. helyhez Balogh Tamás és Ódor Levente kilencedikes tanulóinknak. Ők képviselhetik a Nyitrai kerületet az országos döntőben. További sok sikert kívánunk a fiúknak!

          • Technika Olimpia 2019, járási forduló

          • Sikeresen szerepeltek iskolánk tanulói ezen a gyakorlati és elméleti tudást egyaránt igénylő megmérettetésen. Az A kategóriában végzőseink nyerték meg a járási versenyt, Balogh Tamás és Ódor Levente az 1. helyen, míg a B kategóriában a 6-7. évfolyamosok közt Beke Réka a 2. helyen végzett a komáromi Műszaki Szakközépiskolában megrendezett versenyen. Gratulálunk a kimagasló eredményekhez, a fiúknak sok sikert kívánunk a következő fordulóban, hiszen ők képviselhetik járásunkat a kerületi fordulón Nagytapolcsányban!

          • Laki matek

          • Iskolánk  tanulói idén is részt vettek a LAKI MATEK elnevezésű matematikaversenyen, amely a lakszakállasi alapiskolában immár 15. alkalommal került megrendezésre. A hatodikosokat Paluska Tamás, a hetedikeseket Beke Réka, a nyolcadikosokat Czöpek Anna képviselte. A kis csapatnak sikerült húsz résztvevő csapatból az 5. helyet megszerezni, ami egy nagyon előkelő helyezés. A tanulók a versenypéldák megoldása után megtekinthettek egy  érdekes fizikaelőadást, amelyet a FIZIBUSZ nevű magyarországi előadótársulat hozott létre.
            A résztvevőknek gratulálunk és kitartást kívánunk a további tanulmányi versenyekhez!

          • Fotóverseny - Kedvenc háziállatom - Felhívás

          • Szeretsz fényképezni? Nyitott szemmel jársz a világban?
            Kedvenc háziállatom címmel fotóversenyt hirdetünk az 5-9. évfolyam részére.
            A témával kapcsolatos saját fotóidat várjuk október 23-ig.

            A fotókat USB-kulcson vagy nyomtatott formában lehet leadni az osztályfőnököknél. A legsikeresebb fotókat természetesen díjazzuk és kiállítást is rendezünk az iskola folyosóján.
            Eredményhirdetés a Hetényi napokon.

          • Rajzverseny - Felhívás

          • Kedvenc háziállatom címmel rajzversenyt hirdetünk az 1-4. évfolyam részére.
            Témafeldolgozás: rajz, festmény, montázs… További megkötés nincs, mert a kreativitásé a főszerep.

            A témával kapcsolatos munkákat október 23-ig kell leadni az osztályfőnököknek.

    • Kontakty

      • ZŠ s MŠ Jánosa Hetényiho s vjm Okoličná na Ostrove
      • 421357793926
      • Nitrianska 378
        94613 Okoličná na Ostrove
        Slovakia
    • Prihlásenie